A közelmúltban két itteni bejegyzésben is foglalkoztunk a DuoSol talajra telepíthető napelem-tartószerkezetünk „evolúciójával”: először a fejlesztés meglehetősen szerteágazó folyamatát elevenítettük fel, majd bemutattuk, szerintünk miért lett mostanra ez a piacon elérhető legjobb termék. És bár utóbbit valóban így gondoljuk (és szerencsére a visszajelzések is rendkívül pozitívak), ez nem jelenti azt, hogy hátradőlhetünk. A megoldásunkhoz kapcsolódó innováció nem ért véget. A piaci igényekre reagálva például mostanra bővítettük a rögzítési módok körét: örömmel mutatjuk be a HungaroSpan talajszeget!
A DuoSol-rendszernek a bevezetése óta az egyik legfőbb erénye, hogy az egységesített csatlakozófelületeknek köszönhetően talajcsavarra, acélcölöpre, sőt, akár betonalapra is telepíthető, a helyszín adottságaitól függően. Akadnak azonban olyan esetek – például egy kavicsos, gyökerekkel sűrűn átszőtt talaj vagy épp egy rekultivált terület, amelynél a csavarokat nem lehet a megfelelő mélységig hajtani –, ahol a korábbi megoldásainkkal nem volt kivitelezhető napelem-tartószerkezetünk telepítése.
Mivel a DAV Mérnöki Kft. filozófiája kezdettől fogva az, hogy megrendelőink kéréseihez rugalmasan állva megtaláljuk vagy, ha kell, saját magunk megalkotjuk az optimális műszaki megoldást, természetes volt, hogy a speciális talajviszonyok esetére is előrukkolunk egy biztonságosan megvalósítható rögzítési móddal. Ez lett tehát a HungaroSpan talajszeg!
Az új technológia fejlesztésénél elsődleges szempontunk volt, hogy ügyfeleink akkor is maximálisan élvezhessék a DuoSol-rendszer már sokszor bizonyított előnyeit, ha az új, talajszeges telepítési módot alkalmazzák. Ennek megfelelően ehhez a megoldáshoz is pontosan ugyanaz a felmenő napelem-tartószerkezet használható, mint a talajcsavaros rögzítésnél. A HS talajszegből a DAV Mérnöki Kft. többi napelemes alkatrészéhez hasonlóan állandó raktárkészlettel rendelkezünk, így azonnal elérhető. Maga a telepítés pedig a megszokott módon roppant egyszerű, nem igényel különleges szerszámot vagy gépet, így akár saját kezűleg kivitelezhető.
Természetesen a talajszeggel történő rögzítés esetén is érvényes, hogy munkatársaink igény esetén a naperőművek komplett telepítéséről is készek szakszerűen gondoskodni. Teljes körű kivitelezési szolgáltatásunk magában foglalja többek közt a tartószerkezeti rendszer megtervezését, engedélyeztetését, a statikai dokumentáció elkészítését, a teherbírás-ellenőrzést, a tereprendezést és szükség esetén az egyedi alkatrészek legyártását is.
Az újabb alternatívával tehát az eddigieknél is szélesebb kör számára vált elérhetővé a DuoSol földre telepíthető napelem-tartószerkezetet. Ha felkeltettük az érdeklődését, további információkért keressen minket bizalommal elérhetőségeinken!
Amint lehetőségünk van, visszajelzünk.
Üdvözöljük a HungaroSpan saját gyártású napelem-tartószerkezeteinek honlapján! Kérdéseivel kapcsolatosan szöveges és képes információkat oszthat meg velünk a Viber segítségével. Kérem, kattintson az alábbi gombra!