Bizonyára olvasónk is tapasztalja, hogy meglehetősen hektikus időket élünk a napelemes szektorban. A számtalan kihívás közepette azonban az ágazat a mögöttünk hagyott esztendőben is jelentősen nőni tudott, a prognózisok többsége pedig a közeli jövőt is kedvező fényben látja – sőt, bizonyos jelek a korábbinál is gyorsabb bővülésre és új lehetőségekre utalnak. Ahhoz, hogy a napelemes rendszerek iránti kereslet várható emelkedésében rejlő potenciált a szegmens szereplői, gyártók, forgalmazók, tervezők, kivitelezők, kiaknázzák, ebben a gyorsan változó világban megbízható partnerekre van szükség. Saját fejlesztésű, egyre rugalmasabb megoldásokkal kínált napelem-tartószerkezeteivel és a hozzájuk tartozó stabil szolgáltatással ezt biztosítja mindenkinek a DAV Mérnöki Kft.!
A statisztikák szerint az ellátási láncokban jelentkező nehézségek vagy épp az alapanyagok árának drasztikus emelkedése ellenére is rekordmértékű volt tavaly a teljes magyarországi napenergia-alapú kapacitás bővülése. E sorok írásakor a hazai összes beépített fotovoltaikus teljesítőképesség – a 2020 végén regisztrált nagyjából 2100 MW után – már 3000 MW környékén járhat. Ebből több mint 1800 MW-ot a nagyobb (legalább 50 KW-os) naperőművek tesznek ki, melyek száma egy esztendő alatt 624 darabbal nőtt.
Az említett logisztikai problémák és árdrágulás közepette a fenti növekedéssel való lépéstartás jókora próbatétel elé állít a szektorban mindenkit, a helyzeten pedig gyakran csak jelentős szervezési munkával, a projektek átütemezésével lehet úrrá lenni. Ebből a szempontból jó hír, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke a körülményekre tekintettel nemrég egyes, támogatásban részesülő napelempark-beruházások kivitelezési határidejeinek meghosszabbításáról döntött. És talán még jobb hír, hogy iparági várakozások alapján a meglévő gondok nagy része idén megoldódhat vagy legalább is jócskán enyhülhet, ami ismét a gördülékeny beruházásoknak kedvező, 2021 előtti viszonyokat teremthet a napelemes szektorban.
Az a tény, hogy a napenergiára épülő projektek lendülete az ismert nehézségek ellenére sem tört meg, azt jelzi, hogy a Nemzeti Energia- és Klímatervben és a Nemzeti Energiastratégiában megfogalmazott célok nemhogy tarthatóak, de jócskán túl is teljesíthetők. A dokumentumok 2030-ra 6,5 GW-nyi napelemmel kalkulálnak, ám a mostani trendek alapján ez már 2026 táján meglehet – azaz a naperőműves ágazatban érdekelteknek a vártnál is jóval több dolguk akadhat az előttünk álló időszakban. Hozzátehetjük, az ambiciózus magyar célkitűzések (a megújuló energia áramtermelésen belüli, jelenlegi 12%-os arányának jelentős növelése) összhangban van az európai uniós törekvésekkel, így a papírforma szerint a kedvező szabályozói és a támogatói környezet is adott lesz a napelemek számára. Ezt jelzi többek közt, hogy egy friss EU-s pályázat keretében 100 milliárd forintnyi forrásból valósulhatnak meg fejlesztések a hazai villamosenergia-rendszerben annak érdekében, hogy minél rugalmasabban és biztonságosabban lehessen integrálni a hálózatba a napenergiát hasznosító technológiákat.
Végezetül még egy fejlemény, ami a napelemes rendszerek kivitelezőinek, tervezőinek, forgalmazóinak vagy épp gyártóinak azt üzenheti, a közeljövő az eddigieknél is nagyobb lehetőségeket rejt magában. Egy a Világgazdaságnak nyilatkozó szakértő nemrég arról beszélt, az extrém módon elszálló energiaárak egyre több vállalat figyelmét irányítják a napelemek telepítése felé. Azok felszerelésével ugyanis kiszámíthatóbbá tehetők az energiaköltségek, ráadásul jelen piaci helyzetben kifejezetten jónak számító, 3-5 éves megtérüléssel számolhatnak a cégvezetők – így aztán akár még központi támogatás nélkül is egyre többeknek érheti meg bevetni a napenergiát.
Újdonságként ráadásul nemcsak az ilyen téren már eddig is aktívnak mondható termelő-gyártó üzemek pörgethetik fel a keresletet, hanem az élelmiszerláncok is, akik szintén megláthatják a fantáziát a saját napelemparkokban, melyek a környezettudatosság mellett egyre inkább anyagi célokat is szolgálnak. A kereskedelmi egységek lapos tetői például optimális helyszínt jelenthetnek az újabb nagy „napelembummnak”. Ebből a szempontból érdemes megjegyezni, hogy a DAV Mérnöki Kft. kínálatában immár a tavaly bemutatott, lapos tetőre szerelhető TopSol napelem-tartószerkezet is szerepel! Ahogy korábban is jeleztük, hamarosan jelentkezünk az eddigi telepítési tapasztalatok alapján több szempontból is újragondolt, kedvezőbb árú TopSol System2 verzióval, hogy termékünk még kiválóbb alapot biztosítson a helyszínek adottságaira és igényeire méretezett, optimális napelemes rendszereknek.
Amint lehetőségünk van, visszajelzünk.
Üdvözöljük a HungaroSpan saját gyártású napelem-tartószerkezeteinek honlapján! Kérdéseivel kapcsolatosan szöveges és képes információkat oszthat meg velünk a Viber segítségével. Kérem, kattintson az alábbi gombra!