Most minden a minőségi naperőművek kezére játszik!
2021.06.07.
„Mikor jön már végre a nyár?” – tesszük fel mostanság egyre gyakrabban a kérdést, amire némi iróniával azt is felelheti valaki: „de hát, még tavasz sem volt!”. A késlekedő hőség azonban a napenergia-szektornak nagyon is jó hír, olyannyira, hogy a mögöttünk hagyott, a vártnál kellemetlenebb időjárást hozó hónapokban is sorra dőltek a termelési rekordok. Ennek is köszönhetően a naperőműveknek immár nemzetgazdasági szinten is jelentős stratégiai szerepük van, így még lényegesebb, hogy a napelem-tartószerkezetek is „felnőjenek a feladathoz”. A DAV Mérnöki Kft. folyamatos fejlesztéseivel mindent meg is tesz ezért!Amikor ezeket a sorokat írjuk, a közép- és hosszútávú időjárás-előrejelzésekben egész júniusra 21-27 Celsius-fok körüli hőmérsékletet jósolnak Magyarországra, ami lényegében olyan, mintha a strandra vágyók helyett ezúttal a napelemek „rendelték volna meg” az időt. A szolárpanelek ugyanis 20-25 °C-os hőmérsékleten képesek leadni a legnagyobb teljesítményt, az ettől való eltérés esetén fokonként 0,4-0,8%-kal kevesebb áramot generálnak – talán meglepő módon pedig a meleg „viseli meg őket jobban”.Ennek ékes bizonyítéka, hogy idén az első nagy napenergiatermelési rekordok még nem épp meleg februári napokon születtek. A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) adatai szerint már február 13-án minden korábbi csúcsot megdöntött a hazai ipari méretű naperőművek termelése (1067,2 megawatt), amit február 15-én (1166,8 MW), majd február 22-én (1197,76 MW) sikerült még tovább növelni. Aztán következett a legtöbbünk által a szokásosnál zordabbnak érzett tavasz, ahol április első hetében először lépte át az 1400 MW-os határt a naperőművek termelése, a jelenleg is fennálló rekordot pedig május 9-én rögzítették, 1426 megawattal.
A csúcsdöntésekhez a napelemeknek hagyományosan kedvező tavaszi idő mellett természetesen hozzájárult az is, hogy folyamatosan és jelentős ütemben nő az ipari méretű naperőművek beépített teljesítőképessége – a 2020 év végi statisztikák szerint például egy éve alatt 50%-os volt a bővülés ilyen téren. Ha ez az ütem folytatódik, a magyar energia- és klímastratégiákban 2030-ig előirányzott kb. 6500 MW-os naperőmű-kapacitás nemcsak elérhető, hanem akár túl is teljesíthető. Szükség is lesz a szolárrendszerekre, ugyanis az említett tervekben szintén 2030-ra úgy kalkulálnak, hogy a hazai villamosenergia-termelés 90%-ának karbonmentesnek kell lennie. A jelenlegi 55,4%-os érték fényében a cél elérése elképzelhetetlen az eddiginél is jóval több naperőmű nélkül.
A környezettudatosabb energia-előállítás mellett pedig még egy fontos érv szól a napenergia még nagyobb térnyerése mellett – ahogy arra a Portfolio.hu elemzése is rámutat. A fentebb ismertetett napenergiatermelési rekordok idején Magyarország sokéves távlatban is ritka módon nettó exportőri szerepbe került, vagyis több áramot értékesített külföldre, mint amennyit onnan behozott. A naperőművek terjedése tehát már most jelentősen hozzájárul az ország „függőségének” csökkentéséhez. Az import aránya hazánk bruttó villamosenergia-ellátásában a 2018-as 31,6%-ról 2020-ra 25,9%-ra csökkent, a célként megfogalmazott 20%-os határ alá történő visszaszorításban pedig vélhetően továbbra is kitüntetett szerepük lesz a naperőműveknek.
De csak azoknak a naperőműveknek, amelyek minden elemükben megfelelnek a modern elvárásoknak és az idő próbáját is kiállják! A DAV Mérnöki Kft.-nél ennek megfelelően speciálisan a napelemek fogadására fejlesztettük ki HungaroSpan napelem-tartószerkezeinket, melyeket akkreditált minőségbiztosítási rendszer mellett gyártunk.
És ha már az időjárással kezdtük, fejezzük is be azzal. Az évnek ebben az időszakában sajnos gyakoriak a nagy széllel, jégesővel kísért heves viharok, amelyek – a magas UV-értékkel együtt – nagy próbatétel elé állítják a szolártechnológiai rendszereket. A HungaroSpan napelem-tartószerkezeteket az Európai Unióban használt Eurocode szabványoknak megfelelően méretezzük az extrém időjárási terhek viselésére. A profilokat a maximális korrózió-állóság érdekében megnövelt horganyvastagságú acéllemezből készítjük, míg az alumínium napelemek és a horganyzott szerkezet közti galvánkorróziót UV-álló, műanyag szigetelő alátéttel akadályozzuk meg. Szakképzett munkatársaink ezen kívül igény esetén gondoskodnak a garantáltan megbízható, professzionális telepítésről is.
Teljes mérnöki támogatás mellett kínált napelem-tartószerkezeteink így valóban minden időben segítenek kihozni a legtöbbet a legkorszerűbb naperőművekből!