HungaroSpan: hogy a napelem-tartószerkezeten ne múljon a projekt sikere!
2022.10.03.
Nemzetközi sajtóbeszámolók szerint hegyekben állnak Európa raktáraiban a napelempanelek, amelyeket a beüzemeléshez szükséges egyéb alkotóelemek és a megfelelő szakemberek hiányában nem tudnak a kellő ütemben telepíteni. A napenergiára épülő rendszerek iránti igény Magyarországon is csúcsokat dönt, ami a szektor hazai szereplőit is hatalmas kihívások elé állítja. A DAV Mérnöki Kft. többek közt a könnyen, gyorsan szerelhető HungaroSpan napelem-tartószerkezeteivel, valamint a hazai gyártásból is adódó stabilitásával tesz azért, hogy partnerei a mostani hektikus időszakban is fel tudják venni az ágazat fejlődési ritmusát!A mértékadó Bloomberg hírmédium a minap arról cikkezett, hogy bár a statisztikák szerint idén Európa-szerte megdőlnek majd az újonnan létesített napelemes rendszerek rekordjai, a számok sokkal magasabbak is lehetnének, ha minden, már legyártott (és kifizetett) szolárpanelt sikerülne rövid úton üzembe helyezni. Annak, hogy ez messze nincs így, több oka is van, melyek közül csak az egyik a Magyarországon sem ismeretlen inverterhiány – a portál szerint az ellátási láncok akadozása mellett a szakemberhiány is jelentősen gátolja, hogy a megújuló energia még nagyobb mértékben kiválthassa az egyre bizonytalanabbá és drágábbá váló fosszilis hordozókat.
A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség weboldala által is szemlézett elemzésben a megszólaló szakértők megjegyezték, a napelemek telepítése a hozzájuk szükséges infrastruktúra miatt meglehetősen munkaerőigényes folyamat, márpedig az összeszerelésben jártas szakemberek száma mindenütt szűkös, ők pedig már jellemzően hónapokkal előre be vannak táblázva. És pontosan ezeknél a tényezőknél érdemes kitérni a HungaroSpan napelem-tartószerkezetek és a hozzájuk tartozó háttér jelentette előnyökre!Termékeink fejlesztésénél ugyanis kezdetektől fogva az az egyik legfontosabb törekvés, hogy minden lehetséges módon csökkentsük az említett infrastruktúra fontos részét képező napelem-tartószerkezetek telepítésének idő- és munkaerőigényét. Ennek jegyében DuoSol földre szerelhető napelem-tartószerkezeteink és TopSol lapos tetőre telepíthető napelem-tartószerkezeteink is egyszerű kivitelűek, kis súlyú alkotóelemekből állnak és nagyrészt speciális szerszámok nélkül, biztonsággal összeállíthatók és bővíthetők is.
Szerencsére a fenti erényeket ügyfeleink visszajelzései is igazolják, hiszen többen is kiemelték már a HungaroSpan tartószerkezetek praktikus tervezését, jól kezelhetőségét, valamint az informatív útmutatókat, melyeknek köszönhetően a rendszerek gyorsan, kisebb létszámmal is gond nélkül telepíthetőek. Márpedig a korábban írtak alapján most ez lehet a legfőbb kulcsa, hogy a napelemes szektor a megrendelők által elvárt ütemben tudjon bővülni – ami nem mellesleg az energetikai függetlenedés okán nemzetgazdasági érdek is.
Aki olvasta legutóbbi itteni bejegyezésünket, azt is tudhatja, hogy a DAV-nál azért is teszünk, hogy a telepítéséket végző szakemberek hiánya se jelentsen szűk keresztmetszetet a beruházásoknál. A közelmúltban elindítottuk ugyanis a rácalmási telephelyünkön zajló, ingyenes telepítési képzésünket, ahol a résztvevők a DuoSol földre szerelhető napelem-tartószerkezetek zökkenőmentes összeszerelésének fortélyait sajátíthatják el. A gyártói garanciavállalás szempontjából elengedhetetlen oktatás a jövőben is folytatódik, így ez ügyben is bátran felveheti velünk a kapcsolatot mindaz, aki már ismeri a DuoSol termékeinket vagy akár új lehetőségként vágna bele szerkezeteink telepítésébe.
A fentiekhez hozzáfűzhetjük, hogy a 100%-ban hazai fejlesztés és gyártás és az állandó raktárkészletek is a HungaroSpan napelem-tartószerkezetek mellett szólnak ebben a nehézségekkel teli piaci helyzetben. Partnereink mindezeknek köszönhetően gyorsan és precízen juthatnak a tőlünk megszokott kifogástalan minőségű, korrózióálló, stabilan rögzíthető rendszerekhez, amelyek ideális kiegészítői minden hosszútávra szóló napelemes projektnek.
A napenergia-ágazat minden jel szerint idehaza is rohamléptekben bővül tovább – ránk pedig biztosan számíthatnak mindazok, akik a napelem-tartószerkezetek terén is tartani akarják a lépést!