Hogyan lesz a napelemes beruházás valóban megtérülő?
2020.07.13.
49 millió forint évente. A hazai napsütéses órák számával (átlagosan évi 2000 óra) és a jelenlegi villamos áram tarifákkal (kb. 38 forint/kWh) kalkulálva nagyjából ekkora értékű energia érkezik a Napból Magyarország minden egyes négyzetméterére. A saját ingatlanjának méretét figyelembe véve most mindenki megbecsülheti, hogy ha központi csillagunk az áramszolgáltatókhoz hasonlóan „benyújtaná a számlát” az általa biztosított kilowattokért, az mekkorára rúgna az ő esetében.
Szerencsére azonban a Nap nemhogy csekket nem küld, de megbízhatóságban sem találni nála jobb „partnert”. A tudósok szerint 10 milliárd éves élettartama felénél járhat, azaz várhatóan még 5 milliárd esztendeig ragyog majd felettünk.
Ennyi időre előre persze az orvostudomány jelenlegi állása szerint senki sem tervezhet – de, ha a napenergiára épülő beruházásokról van szó, akkor messze nem is kell. Szakértői becslések alapján egy családi ház esetén 9-10 év a napelemek megtérülési ideje, a vállalati szektorban pedig mindez 6 év is lehet, többek közt a rendelkezésre álló felület nagysága miatt.
Azt persze minden elemző hozzáteszi, hogy a fenti számok akkor igazak, ha ezeket a környezettudatos szempontból is előnyös projekteket pontos tervezés, illetve minőségi eszközök és megbízható partnerek kiválasztása előzi meg.
Az előkészítés többek közt a rendszer típusának, méretének, elhelyezésének és dőlésszögének meghatározását öleli fel. Gyakran előfordul, hogy a rendelkezésre álló tetőfelület nem elegendő, vagy épp kedvezőtlen tájolású. Ilyenkor a kívánt termelőkapacitás a talajra is telepíthető, amelynek a kiépítése is egyszerűbb, ráadásul a tájolás precíz beállításával a hatásfok is maximalizálható. További előny, hogy így lényegesen nagyobb méretű rendszerek is felállíthatók, amelyeket később bővíteni, áthelyezni is könnyebb.
Ami a minőségi eszközöket illeti, a legkiválóbb napelemeknél legalább 20-25 évig garantált a megfelelő teljesítmény, de a napenergia hasznosítása terén nálunk előrébb járó országok tapasztalatai azt mutatják, hogy még a 30-40 éves modulok is meglepően jól termelnek. A megtérülés tehát az elemeken ritkán múlik, ez pedig azt is jelenti, hogy ezek mellé olyan tartószerkezetre van szükség, amely szintén kiállja az idő próbáját. Az általunk kínált DuoSol napelem-tartószerkezet ráadásul nemcsak stabil alapot nyújt a napelemparknak, hanem előnyei hosszú sorával segít még pozitívabbá tenni a megtérülési egyenletet.
A sikeres beruházások harmadik „hozzávalója”, vagyis a megbízható partner megtalálása kapcsán pedig csak annyit jegyeznénk meg: ha ráakadt erre a blogcikkre, akkor máris jó helyen jár! Hogy pontosan mi teszi egyedivé a piacon a DAV Mérnöki Kft.-t, arról honlapunkon is olvashat, de a témának rövidesen egy saját bejegyzést is szentelünk!